Magvasan, Tőlem

Ha mindenkinek hiszel, elveszted az embert, akit Magadnak gondolsz.

Címkefelhő

ingyen webstatisztika

Soul: sold out

A "van is meg nincs is" embere vagyok. Annak idején gyerekkoromban mindig halálra izgultam magam a mese hallatán: Vajon hogy lehet vinni is ajándékot meg nem is? (Hirtelen csak ennyi ugrott be, de szerintem mindenkinek ismerős) Akkor úgy gondoltam, hogy ez hülyeség... Vagy viszem, vagy nem, de a kettő között nincs, nem létezhet megoldás. Múlthéten ehhez képest villámcsapásként ért a felismerés: én magam vagyok a két lábon járó közti állapot. Kicsit szar (pardon: kellemetlen) meglátni a tény mögött az igazságot, de be kellett lássam, tényleg teljesen lefedi az egész életem ez a mesébe illő kuszaság. Ahogy írom, sorolom magamban: van is barátom meg nincs is; van is családom meg nincs is; van is életem meg nincs is etc. Talán szánalmasabbnak hangzik, mint amennyire az, mindenesetre jót nevetek Sors úr gyermeteg tréfáin.

 



Zárt tudat, tágas lélek, a rovaroktól még mindig félek.

Az érzések tökéletessége csak a fejemben létezik. Zenék, képek, színek alkotják és dédelgetik a lelkem. De ez egy embernek sem (lenne) elég. Minden áldott nap abban bízom, hogy a fantáziám valóssággá gyúrja önmagát, aztán rá kell döbbennem: az én igazi világom nem létezik, sosem létezett. Ettől az érzéstől aztán szívesen felakasztaná magát az ember, de valahogy mégis mindig azt választom, hogy majd én... majd én létrehozom a tökéletes vágyakat, a tökéletes szerelmet és a tökéletes mélységét az életnek.

 

...Azért egy kis segítség elkélne.

Missing

Teremtő

Istenek akarunk lenni.
Keverni, kotyvasztani
Ezt a megfoghatatlan,
Szent-szennyes főzetet
És úgy tálalni, hogy senki,
Még a legokosabb se lássa
Miként főtt össze minden,
Miben hittünk, egyetlen
Masszává.
Mindenünk van, mégsincs
Semmink.

 


Út-állat

Olyan fényes, hogy átsüt rajtam a Nap. Fárasztó lesz ez a tavasz. A tél is az volt. Az ősz is.

Kicsit kiléptem magamból. Kellemetlen érzés. Mint mikor szájtátva bámulod az éjféli ég csillagait, és azon elmélkedsz, hogy milyen elenyésző is a jelentőséged, erre az egyik kis fénypötty odaszól, hogy tényleg csak egy apró porszem vagy. Mert amúgy tényleg tényleg.
Az ember ilyenkor jobbára összehúzza elképesztően arányos testét és vár, míg elmúlik ez az érzés. Na, azt hiszem én ezt a lépést kihagytam, mert mióta sikerül kicsit kilépnem magamból, inkább úgy vagyok, mintsem benne. Nem ajánlom senkinek, könnyen értelmét vesztik a mindennapok, de még a nemmindennapi napok is... Ellenben menekülésnek kiváló. Csapdának is ugyan, de hiszen maga az élet egy nagy csapda, aminek az egyetlen célja, hogy kijuss belőle, de a végén mindig mindenki kíváncsi marad.

Ja, azon gondolkodtam még, hogy vajon hogy néztek ki. Biztos van perverz olvasóm... Vagy megszállott kakaóivó. A cserebogár-gyűjtőkre viszont nem vagyok kíváncsi, mert amúgy a többire tökre.

Adios,migos.