A privát poklomról már írtam párszor. Megéltem párszor. Néha talán még szerettem is. De a privát paradicsomom...az se semmi. Minden nap hasonló, és mégis teljesen más. Magával ragadó, andalító és... nyálas. Na, ezért írnak kevesen a boldogságról.

Egy dal most bennem lüktet
Dobog az erekben
Az egész világ süket
Nincs több fény a szemekben
De iramlik belőlem a ritmus
Kérned sem kell Tőlem
Átnyújtom gyűrött selyem-szívemet
A Singer csak hajtja
Megfoltoznám Veled az életet
Csak táncoljunk most együtt
Ez a dal a miénk
Ha minden elcsöndesül
Minden égő kiég
Én akkor is
Eddig is
Most is
Mindig
Itt leszek.