Magadra végy

 

Létezésem grimasz
Fekete humor vagyok
Mely Isten mennyei ajkai közül
Szorítkozik bele a világba
S ha hallgató fülekbe jutok
Nem marad szem zárva
Mert tudattáró tervként
Pattintom fel mindet.
Létezésem kegyetlen kacaj
Hogy mikor az utolsókat verem
Ne a bánat vagy félelem ostorozzon
Hanem a gúnyos nevetés, mely velem
Általam üzen minden földinek:
A halál a kezdet,
Egy végtelen komédia,
Akár az élet.

 

Dobogó

Egy perc csak az élet
A bölcsek mind ezt mondják
Egy veszett ember tévelyeg
A lehetetlen Semmiben
S nem érti értelmét
Hely nincsen, hol megpihen.
Otthonra vágyunk,
Nem csak ő, mind
Ám ő az az egy, 
Ki ha ablakán kitekint
Nem ismerőset lát.
Elfáradt. Maradna
S mégis menne
Minduntalan abba a sötét
Kótyagos Semmibe.
Rossz vérrel teremtették.
Istene maga a gyász
Felpuhult ínye
Minden szóra vigyáz.
Nem gyötrődés ez
S nem is lángoló jajveszékelés
Csak kereszt, mit mind cipel
Kit hajt még a Józan Ész.

Ekkora és ilyesfajta ambivalenciákat már ki tudja mióta nem éreztem. Csoda, ami itt történik, kérem.