Manapság úgy vélem, az élet legfontosabb mozzanata a pillanat, mikor rájössz, úgy tényleg, igazán, hogy mindegy mit teszel, minden múlandó. Ha ennek tudatában élsz, talán megint könnyebb lesz a zsák. Én ebből a megfontolásból járok vizet nézni. Ott úszik az épp nagyon rettegett szigorlatom. Dejó! Mellesleg, mielőtt újra visszatérne a gyakoriságom, hadd kérdezzem meg, hátha valaki tudja a választ: A tanárok miért nem tudnak helyesen írni magyarul? (És nyilván nem az észt vagy francia vagy holland tanárom kapcsán, nekik, azt hiszem, elnézem)

 

Ha megoszthatnám valakivel a világom, biztos más lenne. Kívülre nem megy. Sem a viselkedésem, sem a reakcióim nem természetesek. Az életem úgy működik nagyban, mint kicsiben. Mikor a terembe lépés előtt jól megfontoltan ismétlem magamban a Neem me niet kwalijk! kifejezést, mert nehezen csúszik elsőre. Mikor nem szívesen adok nagyobb címletet a boltosnak, mert félek, hogy átver, de nem is számolom ki apróra pontosan, mert attól tartok, hogy "balfalloszul" mutat a pánikrohamtól ideges matatásom. Vagy mikor átrágom magam mindenen, hogy írhassak ide olyan komoly dolgokat, mint például "a hitetlenség adhat otthont a bizalomnak", hogy aztán végül ott kössek ki, ahol mindig. Egyszerűen elszabtak. I'm a semmi.

 

Ágyőséget & gondolkodjatok közepesen keveset.

 

ui.: Fishing on Orfű nem emeltdíjas jegyért a lelkem is eladom.

uui.: Tiszta szívvel, első versszak. Cserbenhagyott.