Magvasan, Tőlem

Ha mindenkinek hiszel, elveszted az embert, akit Magadnak gondolsz.

Címkefelhő

ingyen webstatisztika

Another brave new world

Mit is szeretnék mondani? Érzem, hogy írnom kell, már legalább három hete, és most, mikor végre elhatározom magam, üresnek érzem a világom. Nem nyomasztó, inkább békés. 
A változás megint hurrikánként söpört át a kies vidéken. Úgy látszik, másképp nem megy. Én persze azóta is kávéval ébredek, azóta is ugyanúgy járok, azóta is nézek emberek szemébe, de valahogy mégis más. Ha ez a vég, hát az nagyon derék. Szívesen lennék most személyeskedőbb, de még mindig nem vagyok. Már megint minden és semmi csak az állandó. Az életemre viszont pont úgy tekintek, ahogy kell. Előbb-utóbb megszűnik. Mindegy, hogy mit érünk el, mindegy, mint halmozunk fel, harácsolunk össze, az utójátéknak meg kell történnie. És ha már így van, miért szorítkozzunk elvekre úgy, hogy nem akarunk, mert nem jók azok a bizonyos elvek? Na ez az. Embernek maradni ebben az embertelen világban, mondom sokadszor. És pontosan tudom, hogy egyetlen valaki épp ellenkezőleg tekint rám, de azt is pontosan tudom, hogy a tükörből itt-ott én köszönök vissza. Hála és megbocsátás, kéz a kézben.

 

Megkímélhettük volna magunkat, de a hús meg a vér örök hajtóművek.

 

fair enough.

A privát poklomról már írtam párszor. Megéltem párszor. Néha talán még szerettem is. De a privát paradicsomom...az se semmi. Minden nap hasonló, és mégis teljesen más. Magával ragadó, andalító és... nyálas. Na, ezért írnak kevesen a boldogságról.

Egy dal most bennem lüktet
Dobog az erekben
Az egész világ süket
Nincs több fény a szemekben
De iramlik belőlem a ritmus
Kérned sem kell Tőlem
Átnyújtom gyűrött selyem-szívemet
A Singer csak hajtja
Megfoltoznám Veled az életet
Csak táncoljunk most együtt
Ez a dal a miénk
Ha minden elcsöndesül
Minden égő kiég
Én akkor is
Eddig is
Most is
Mindig
Itt leszek.