Mit kezdenél a sikerrel? Mit tennél, ha te lennél az, Aki? Aki nemcsak céloz és lő, de talál is. Aki nemcsak vágyja, de meg is kapja. Aki eltervez, aztán megvalósít. Akinek megveregetik a vállát, akivel kezet fognak, akinek dicsérő szavakat súgnak naponta. Örülnél? Felemésztene? A fejedbe szállna? Megölne mindent benned, és csak az motoszkálna a fejedben, hogy tudod magad szinten tartani? Tényleg jó lenne? Vagy te is tudnád, hogy mi megy rólad a hátad mögött? Még mindig büszkén viselnéd a dolgot? Sikeresnek éreznéd magad, a szó nomád értelmében?
Vannak céljaid? Tényleg? Ilyen sok? És... Mire mész velük? Értelmet adnak? Kapaszkodót, hogy legyen miért felkelni és nem elmenekülni a valóság torz keretei elől? És elérhetőek szerinted? Vagy az a lényeg, hogy sose kaphass meg mindent, mert a végén unnád az életed?
Nem veszélyes ez így? Nem gondolod, hogy bár nem álom, mégsem különb annál?
Még mindig ember akarsz lenni? Szükséged van másokra? Mert az ösztön vezérel és diktál kegyetlenül?
Tudod mit? Gyere, itt a kezem. Látod, az iránytűm. Megmutatja, merre kell tartanom. Északot mond. Gyere velem. Vesszünk el a természet tengerének hullámzó habjai közt. Sosem nézhetek vissza. Mert megint azt látnám, amit eddig. Megfertőzne újra, és kénytelen lennék átengedni magam a kísértésnek. Mert tudod az ember, az mindenhol az marad.

 

Mellékesen pedig, én vagyok a leglabilisabb és legbutább ember, akivel valaha megismerkedtem. És nem tudom levakarni magamról a tükörből visszanéző korcsosságot.