Az életünket egyetlen gondolat hajtja minduntalan előrébb és előrébb: Minden kudarc ellenére, ami mások által körülvesz minket, mi jobban fogjuk csinálni. Azonban olyanok is akadnak, akik felismerik a tényt, miszerint tényleg bármikor beakadhat valami a gépezetbe, és mi sem vagyunk kivételek a csapások alól. Én sem.

Azt hiszem őket szokták pesszimizmussal vádolni, önmarcang, depresszió (perszepersze) és minden, mi normális embernek nem ingere. A dilemmám adott, talán örökre az is marad. Gyávaság-e, nem gyávaság, tényleg képtelenség-e megjavítani, de annyi szent, hogy a privát világom egyetlen Isteneként még mindig azt érzem, amit már milliószor ezelőtt: az érzések tökéletessége csak bennem létezik.