Olyan fényes, hogy átsüt rajtam a Nap. Fárasztó lesz ez a tavasz. A tél is az volt. Az ősz is.

Kicsit kiléptem magamból. Kellemetlen érzés. Mint mikor szájtátva bámulod az éjféli ég csillagait, és azon elmélkedsz, hogy milyen elenyésző is a jelentőséged, erre az egyik kis fénypötty odaszól, hogy tényleg csak egy apró porszem vagy. Mert amúgy tényleg tényleg.
Az ember ilyenkor jobbára összehúzza elképesztően arányos testét és vár, míg elmúlik ez az érzés. Na, azt hiszem én ezt a lépést kihagytam, mert mióta sikerül kicsit kilépnem magamból, inkább úgy vagyok, mintsem benne. Nem ajánlom senkinek, könnyen értelmét vesztik a mindennapok, de még a nemmindennapi napok is... Ellenben menekülésnek kiváló. Csapdának is ugyan, de hiszen maga az élet egy nagy csapda, aminek az egyetlen célja, hogy kijuss belőle, de a végén mindig mindenki kíváncsi marad.

Ja, azon gondolkodtam még, hogy vajon hogy néztek ki. Biztos van perverz olvasóm... Vagy megszállott kakaóivó. A cserebogár-gyűjtőkre viszont nem vagyok kíváncsi, mert amúgy a többire tökre.

Adios,migos.