Emelem tömött bundás sapkám előttetek kedves-kedv nélküli, okos-szerény, nagyszájú-bölcsen hallgató olvasók, barátok, ellenségek, szent emberek. Akiket nem említettem meg; sajnálom, az agyam néha rövidre vág.

Időnként fel-feltűnnek, akkor előidézik a fejtörést, aztán megint hibernáció, halál vagy eltűnés, de csak a következő éledésig. És hiába minden tanács, okos szó, a helyzetek megoldása olykor olyan lehetetlennek tűnik, mint esőben gyertyát gyújtani az emlékezés végett...
De a legérdekesebb az, ami előidézi mindezt. Nem, nincs szükség kívánságra, nem kell megvárni, míg az órára tekintve azt látjuk, hogy a kicsi és nagy mutató ugyanazon a számon pihen épp. Egy érzés kell. Amolyan előrejelzés. Igaz, hogy először nem tudom, hogy most azért van ez, mert később jön a megdöbbenés, utána viszont annál biztosabb. Hát ha még kívánnám!
Olykor jámborság az egész, de az életben nincsenek éles határok, elég egyetlen ballépés, és már a másik oldal köszönt szívélyesen.

Óvatosságra intés, esetleg mélázás... Nem lényeges, inkább az emésztés.

Rám is ez vár most, így azt kell mondjam; Salut mes amis.