Általános tapasztalatok alapján, a rendelők vonzzák az idiótákat. (Ezért járok én is oda.) Néhány halálosan unott arc között pár birka fej... Mesés, a színvonal adott. Persze a fantáziám kisegített, most is. Már reggel úgy kezdtem a napot, hogy kommandós módjára kigurultam az ágyból és képzeletben szitává lőttem mindent. A buszon terroristákká lettek a szerény nyugdíjasok, és szinte láttam a rémült arcokat, mikor csatakiáltással levetődtem a buszról, kamikaze katonaként felrobbantva az utazóközönséget, s velük együtt magamat is.
Az orvosnál eleinte Hermelinnel megbeszéltük az élet nagy dolgait, ő kedélyesen felolvasta a papírkámon szereplő érdekességeket, mint például: porfelismerés, tartós vibrálás a test egy-egy pontján vagy egészén... Jó lesz, jó lesz.
Aztán Ő elment, hogy átadja magát az angol varázslatos világának, még nyáron is, én meg ott maradtam egyedül, elmélázva azon, hogy vajon mennyire lesz feltűnő, ha magamban beszélek, hangosan. Végül aztán elvetettem az ötletet, túl nagy volt a csend. Arra gondoltam, hogy épp Alaszkában vagyok, a körülöttem lévők pedig kedves, de végtelenül ostoba jávorszarvasok. Ezen aztán elmosolyodtam, őrült szemekkel néztem körbe, legalábbis azt hiszem, mert a rendelő figyelő tekintetei a "bolond" jelzőt verték vissza rám.
Szóval csöndben meghúztam magam, hallgattam a fennhangon beszélő srác hülyeségeit, néha nevettem is rajta, aztán mikor az orvos végre fogadott, kijelentettem, hogy "A sápadt bőröm alapvetően természetes, de a kinti állapotok miatt szörnyen ideges lettem, ezért a halványodásom fokozódik. Mellesleg, nem szeretnék levetkőzni, a helyzet önmagában zavarba ejtő, sőt, leszögezném, hogy szívesen távoznék az ablakon." Miután mindezt mázasan tálaltam, elnyerve a Doktornnő és az asszisztens szimpátiáját, hamar túlestünk a rutinos ügyeken, én pedig, mint a villám, siettem ki az épületből, ki a tűző napra, hogy tovább málladozzak és felforrjon az agyvizem...