Miért? Mert jó. És mikor? Bármikor.
Az élet egyik legkeményebb mellékvágánya ez... Néha vérző orr, máskor véreres szemek, fájó, fekélyes véna, kellemes-kellemetlen szédülés, pár óra mámor, pár óra szenvedés, akaratosság vagy kiszolgáltatottság, élet, ami minden pillanatában megszűnni látszik, ugyanakkor minden pillanata újjászületés is. Vagy valaki, aztán már valaki más. Ugyanaz, csak jobb. Vagy rosszabb, ez az eltelt időtől függ. Meg te is. Függesz az egésztől. Megszokott helyszínek, mozdulatok, emberek, még az érzékvesztés is ismerős lesz, noha addig idegen volt. Távol álljon tőlem! ...De ne olyan távol, hogy ne érjem el.
Minden fejben dől el, ezt azért le lehet szögezni... Tisztában kell lenned magaddal. Mert ha ezt az ajtót nyitod ki, el kell döntened, hogy be is akarod-e csukni. Mert ez sem lehetetlen. Lelkiállapot, születéskor kapott információk, minden számít, ami Te vagy. Egyetlen hiba és te is csak egy statisztikai adat leszel. Mondjuk... Valaki ezt szeretné. Hamar-gyorsan, élvezni, átélni, meghalni benne. Csakhogy az nem olyan egyszerű... Mert valamiről nem beszélnek ám. Arról, hogy végül testi függővé válsz, hányinger, rázkódás, rosszullét... Egészen addig, míg nem jön a megváltás. Ami szintén borzalmassá válik addigra, de kell ahhoz, hogy tompítsa az eddigi fájdalmat. Ördögi kör, innen már a visszaút is halovány sziluett.
Miért? Mert kell. És mikor? Állandóan.

 


...*mosoly*...

 


szeretlek.