Vannak szakaszok. Üdvözletem, egyébként. Tehát. Szakaszosan ismétlődnek meg a történések, de nem pontosan úgy, mint előtte, inkább gubancolva, valami/valaki arra vár, hogy lássa: Megtanultam a leckém. Ha megtanultam, nem veszem észre... De ha nem... Azt nyögöm. Olyan nagyjából, mint a nagy, hatalmas, örökösen elhangzó igazság: Amíg nem vagy náthás, nem értékeled a levegővételt eléggé. És ez így is van.
Aztán. Ad-elvesz. És ez mindenütt így van. Kapsz csokit, már nem érdekel a rágó. Ostoba példa. Meg példálózni is kár. De a lényeg, hogy ez a fajta egyensúly... Olykor degenerációt szül. Vagyis... Nem szül, ez túl morbid és nem szimpatikus szó, mondhatni antipatikus... Defektet von maga után. Igen, ez az a szó. Tehát... 100% agyban, 1% a többire... Max. 3...

 

Hitvány

Csillagos ég mered fejem fölé mostan
Fedés nélkül fekszem, bűneim lemostam.

Éj hull rám gyengéden, karjaim ernyednek
Odafent a felhők minden zajt elnyeltek.

Nem érzem a várost, mely szennyezi nappalom
Esténként, meztelen, nékem mennyei hatalom.

Nem hagynám el soha, maradnék ez élet végéig
Láncaimat dobnám, s kiáltanék az égig

Mert helyem, ím meglelém, bűvös fátyol ölén
Nem kérek mást, csak az hajoljon fölém

Míg el nem múlok.

 

Majd jövök még, addigis... Kisses, hugs.

 

ui.: újabb embert találtam, aki rejtvény módjára, tollal akar megfejteni.