Mert szerintük ez "furcsa". De szerintem ők azok. A furcsaság a furcsák szemében a normálissal egyenlő, ha magam normálisnak vallom. Ha...
Szóval az ember alapjában véve felesleges. De mivel van, ezért inkább azt a jelzőt használnám, hogy aljas. Beszéltem volt az okos emberrel, akivel megéri társalogni. Ő azt kérdezte, tudom-e, hogy melyek a régi magyar hagyományok. Gondoltam megvárom, míg ő megmondja, aztán így nem áll fenn a hibázás lehetősége, mert előtte valahogy utálok hibát véteni. "A magyarok mindigis őszinték voltak. Senki nem beszélt másról a háta mögött, inkább szemtől-szemben, de azt is csak óvatosan, mert tudták jól; a kimondott szavaknak ereje van." -Hát valahogy így hangzott. (Persze ez csak egy példa.)
Miután ezt olvastátok/olvasták, első gondolat: Ez alapvető, íratlan szabály. (Igazából, ostobaság a részemről, hogy elképzelem, hogy mit gondolhattok/gondolhatnak, de emberi dolog ez is...)
Pedig nem. Szerintem nincs a világon most olyan ember, aki életében legalább egyszer, maximum milliószor ne beszélt volna valakiről, természetesen meghagyva, hogy "Ne mondd vissza neki!!!" És igeen, ezzel a ténnyel is gondolom (jajj.) mindenki tisztában van... Én is, hogyne. Viszont nem gondoltam volna, hogy... Szóval az addig oké, hogy senki nem mondja vissza az illetőnek. De ha rájön magától, és kérdőre von, nem-e a legundorítóbb, ha a nagyszájú idióta nem vallja be?! Nem is tudom, emberek, a gerincesek közé sorolnak minket, de hol itt a gerinc??? Mindegy, ez egy lerágott, lebomlott csont.

És, nyelvtan, mert ma sokan értetlenkedtek. Nekem, Rólad, Hozzád, Tőled. Én eddig azt tudtam, hogy itt a zárómorfémák szótővé szilárdultak, ám nem rég olvastam, hogy valaha önálló szavaink voltak azok a morfémák is, amelyek csak később kapták a 'rag' elnevezést. Igazából érdekes feltevés, mert elég régre kellett visszanyúlni ahhoz, hogy kijelenthesse bárki, hogy bizony volt olyan szavunk, hogy 'rog~közelség' avagy 'nä~ez'... Hát, ismereteink idáig terjednek, de ez a téma szerintem csak nekem érdekes.

 

[szűrreális élmény, mikor francia órán a mások által utált tanárnő elkezd kérdezgetni, hogy én mit gondolok a világról, erről-arról, mert mindig meg tudom őt lepni azzal, hogy olyasmiket rágok szájba, amiket ő könyvekben olvasott, tudosók tolla nyomán.]