A saját univerzumom kívülállója vagyok. Valahogy még a saját gondolataim is kirekesztőek. Nem férek közéjük, hozzájuk és csak szedem és szedem ugyanazt az EGY, NYOMORULT leszaromtablettát, de mindig visszahányom. Talán nekem, mint teremtőnek, el kell viselnem, hogy ki lettem zárva a fejemből. Most bennem istentagadás zajlik, a gondolataim MIND EGYÉNISÉGEK (-Én nem!) és önmagukat generálják, szerintük. Szerintem meg rohadtul én vagyok az, aki itt tipródik és se magát nem érti, se a másikat, de még azt se, hogy szegény Náncsi néni minek nevel még állatot, ha úgyis mindjárt meghal. És én minek? Minek próbálom regenerálni a szétfeslett belső világom, ha úgyis mindig ez van. A külsőről már ne is beszéljünk. Manapság annyi ördög vesz körül, hogy csak nézem, hová lett a tegnap még víg tudatlan-gondtalanságban úszó kis pisis, aki azt hitte, tényleg bármi lehet.

Roncs. Na, az mindenképp.