Öntudat

Szellem vagyok        Ki odabenn megfagyott
Egy kósza                S jeget szór azóta.

 

Boldog Viharnapot.

 

A legtöbb ember legyint az ünnepekre... Mire jó az?, Minek ekkora felhajtás? ect. Aztán mikor kopogtat, széles mosollyal vendégeljük meg, ügyelve minden részletre. Azért az egyház elég durva.
Ha ünnepről beszélünk, gondolom mindenkinek a karácsony jut eszébe. (nemkénefeltételeznemsemmit) Igazából nekem is. Mert az az a piros betűs ünnep, amelyet mindenki vár, családok többnyire (nagyon többnyire) együtt ünnepelnek... Finomságok, dalocskák, és kellemes hangulat. (nagyon többnyire)
Érdekes dolgot kell tapasztalnom azonban. Ha megbomlik egy összesség, mindennek nő a jelentősége. Például a húsvété. Mert annak előtte nem volt probléma abból, hogy miként zajlik le, az csak egy húsvét, most, jóval az események után, egy kapaszkodó. Hogy bánom-e? Nem, azt hiszem nem. Csak értetlenül állok az emberek előtt. Tényleg ennyi számít? És akkor ez mégis minek? ... Mire jó az?... Minek ekkora felhajtás?... De sejtem, hogy az ő mosolyuk láttán rám is rám ragad, le nem fogom tudni mosni, nem is akarom majd, mert néha a többieknek elég egy mosoly, hogy azt érezzék, minden rendben...

 

Nevetséges módon belefúrja magát, elharap egy-két fontosabb szálat, s mint ki dolgát jól végezte, kegyesen távozik, meghagyva, hogy ez a lehető legjobb, ami valakivel történhet. Ja.

 

Á tout á l'heure.

 

ui.: nem szeretem a bájolgást. nem kozmetikusnak készülök, nem kell szépíteni semmit.

 


Eléggé átdolgozta a mese az eredeti történetet, de attól még szeretem. Csak sok a hiba.