Nagyon összekaptunk. Persze biztos más lenne a helyzet, ha házasok lennénk. Csak megdicsérném a haját, ő meg büszkeségtől és zsírtól dagadó mellekkel látna neki a főzésnek. De így, hogy csak egymás mellett élünk, egyből elviharzik, ha valami van. Nem mintha durva lettem volna, kicsit verekedtünk... Pontosabban én vertem, ő meg próbált ellenállni. Most biztos mindenki erőszakosnak gondol, holott ő húzta ki a gyufát. Miért nem takarítok, miért kell főznie rám minden nyavalyás munkanap, miért nem dobom ki a szemetem, miért szöszös a padló... Nevetséges. Én sosem teszek megjegyzést a főztjére, ha hajszál van benne vagy el van sózva. Sőt, azért sem szólok neki, hogy reggel, mikor elindul dolgozni, nekem kell betenni a kávés poharát a mosogatóba, mondván ő nem ért rá. Aztán mikor hazaér, rámförmed, hogy miért nem mostam el. Meg jön a panasz újból, hogy mennyit kell dolgoznia a munkahelyén, meg még idehaza is csak a meló várja. Ilyenkor szoktam mondani, hogy: Drágám, az, hogy a nők emancipálódtak és dolgozni járnak nem azt jelenti, hogy nekem is le kell süllyednem a női munkák szintjére.
Legjobb lesz, ha szakítok vele, utálom a hisztis nőket.