Magvasan, Tőlem

Ha mindenkinek hiszel, elveszted az embert, akit Magadnak gondolsz.

Címkefelhő

ingyen webstatisztika

Elmentél? Vagy itt vagy? Engem mindenki itthagy.

(Hajlam van-e a családban?
Neem, nincs. Jó, Egyik egyszer felvágta az ereit, de szerencsére rosszul csinálta, mert azt nem vízszintesen kell, hanem hosszában, hogy jól szétmenjen az ér... Másik meg kiugrott a másodikról, fogalmam sincs, hogy került oda, talán nem is volt részeg... És meg sem halt, nem is tudom, hogy képzelte, minimum a negyedikről kellett volna, akkor elvileg kitörik a nyaka, vagy teszem azt, sokkot kap az élménytől és az viszi el...
És ők mind élnek?
Egyik sokat köhög, aggódom is érte, de mindig pöfékel, aztán már én is, Másik meg pont egy hónapja halt meg, de valószínűleg nem szándékosan.
Értem... És te?
Én? Mi én?
Hasonló élmények?
10 éves voltam, mikor először, de nem utoljára... Ááá, tudja mit? Hagyjuk!
Jó-jó, persze. Egyéb?
Minden egyéb.
Minden?
Hamis boldogság a nyelv alatt, az orrban és az ujjak között. Megvesz, előkészül, élvez és ismétel. Nomeg a szomjúság.
Tudod, hogy most E/3-ban(ben?) beszéltél?
Hogyne, mindössze a megszokás teszi. Tudja, a rutin meg az évek.
És jól viseled?
Egészen.
Egészséged?
Szándékos rombolásnak nem nevezném, inkább... Élvezetesnek. Na, nem mintha érdekelne.
Függőség.
Ez? Hát, végülis igen.
Milyen gyakran?
Majd' mindennap. Attól függ.
Mitől?
Pénz, körülmények...
Á, értem én.
Ezen nincs mit nem érteni.
Szóval akkor hajlam?
Mondom, hogy nincs.)

Életemben eddig csak egyszer remegett így a lábam, mint ma. De az legalább jó élmény volt. Ez meg inkább kellemetlen. Persze nem ért semmiféle atrocitás sem, meg egyáltalán, miért is érezném magam rosszul, amikor úgyis tudták már előre, hogy én megyek, eltántoríthatatlanul. De azért mégis. Ha bennem ekkora nyomot hagyott, akkor bennük? Imádkoztam, hogy ne ismerjen fel senki, sőt, ha lehetséges, ne találkozzak senki olyannal. Ez utóbbi sajnos nem jött be, ráadásul pont Ő, akit úgy imádtam, akire felnéztem és aki szintén majdnem példakép volt... Dehát, a szőkéből fekete lett (pedig barna volt a dobozkára írva...), a félszemből kettő látszik, én valóban sokat-sokat változtam, esélytelen volt, hogy felismerjen. Még a hangom sem volt elég hozzá, pedig jellegzetes, számomra utálatos-féle... Ismerve őt, természetes, jön-megy, rohangászik fel s alá, most is majdnem nekem jött, dehogy figyel arra, hogy épp az vagyok-e, akiről annyi mindent gondolt már... És akiről lemondott, pedig sosem akart igazán. Sajnos ezt is tudom.
Ó, hányszor rágtam már magam emiatt (is)... Idő úr éppoly' rosszul végzi a dolgát, mint Álom úr. S ha ketten összedolgoznak, biztos, hogy ma sem alszom.

Hát, kifejezetten rossz képet festettem magamról.

 

 


("Szertartás"[detalálóvagyok.] zene, figyeljétek a rasztát. Hamarosan nekem is meglesz az első dreadlock. Rózsikának fogom hívni, Kenyér után.)

 

Á tout á l'heure.

Je suis lá

Az első, jujj, az első...

Neem, sokadik. Ha jól emlékszem, a 175. bejegyzés lenne. Mert ez megint én.

Na, ágyőséget mára.