Most először, többet sem. Tematikusság következik.
A homoszexualitás már elég régóta jelen van a világban... Menjünk most az ókorba. Görögök. Két férfi szerethette egymást. Nem volt megalázó, nem volt abnormális. Mert volt magyarázat rá. Az a két görög férfi megértette a másikat.
Mert akkoribban, ott az volt az elv, hogy a férfinak kell a női test, de kell a férfi értelme is. Nem értek egyet ezzel, de ők úgy gondolták, egy nővel nem lehet úgy és olyan szinten beszélgetni, mint egy igazán értelmes férfival, és köztudottan, ott minden görög férfi értelmes volt... Ezért aztán időnként az ember lecserélte az asszony társaságát egy férfiéra. Semmi baj.
Leszbikusság..? Olyan meg nincs. A nőkben él az ösztön, gyerek kell. És bár ma már elég egy testi sejt és egy petesejt a "gyerekcsináláshoz", attól még a nőkben a hagyományos eljárás uralkodik: szükségem van egy férfira.
Persze, ha az egészbe belevonjuk a tudatot, ami valljuk be, igen komolyan befolyásol, beszélhetünk bármiről.
Nem azt mondom, én szívesebben nézek végig egy hetero-párt, mintsem... két egyneműt. És ez nem afféle előítélet, inkább... ízlésesség.
De az is biztos, hogy a megoldás nem az, hogy ha kell, ha nem, ócsároljuk a másabb embereket. Akik nem is annyira mások, inkább csalódottak... Mert ebben a kérdésben, a "kikhez vonzódom?" kérdésben nagy szerepet játszanak a tapasztalatok.
Hogy miért írok erről? Valójában nem is tudom. Csak... Elgondolkoztam a miérteken. A hogyanokon. Miért és hogyan lesz valaki más.
Na mindegy, érdekes dolgok ezek. Ágyőséget.