Kitárulkozva burkolózom

Ha volna ember, ki szavaimat meghallja,
Úgy nem lenne oly' bátor, hogy nékem azt bevallja,
Miként én sem valék őszinte olykor a társhoz,
Ki sértő szavak dobálásán kívül nem is ért máshoz...

S én mindig csak azt érzem,
Hogy életem ablakából nézem
Mindazt, mi másokat előre visz
S ím itt e lény, ki semmiben sem hisz.

Ha volna ember, ki gondolatom látja,
Úgy én valék az, kiről lehullott bája
S csupasz agyában minden fogaskerék áll,
Mi elhagyja száját, szívekből rögvest száll.

Noha én győzködöm tudatom
Mégis húsom s bőröm mutatom,
Mely taszít s egyszerre mégis vonz,
Akár a látóanyagot bevonó káprázatos bronz.

Ha volna ember, ki eme rímözönt érti,
Úgy én valék ama személy, ki megkéri,
Adja tovább mindazt, mit ezáltal megtanult,
S tán az én elmém sem lesz továbbá ily' nagyon megvadult...

[2010. 01. 21.]
Nosztalgia esete a 15 éves énnel. Hahh, fejjel a falnak.