Tehát az erekkel nincs baj, ránézésre működnek. De a puding próbája az, hogy falhoz vágják, megnézni, mekkorát fröccsen. Észszerű volna hát, min piciny buksim töröm.
Szóval a helyzet egyszerű. Erről is vázlat készült, mert már tudjuk mind jól, hogy én nem dolgozom vázlat nélkül. Miután a nem túl részletes és nem túl preciz kép kikerült a vászonra, mehet a hümmögés. Sokat mondó bólogatás, mindent átlátó tekintet. Igen, rájövök én mindenre. Csak van egy csúnya-csúnya folt ezen a szifiliszen. Levakarnám, de nem megy. Az oldószerem rossz. Aztán megdöbbenéssel tudatosul bennem, hogy már nem látom át egészen ezt. Így. Mert nem tudom, hogy az a folt, ami messziről narancslének tűnik, közelről inkább málna, miért és hogy került oda?! Szóval ilyenkor pofon vágnám magam. De ehelyett leülök a földre és bámulok magam elé. "Ezt kapod, mert most ennyi jár."  Hát én valamit nem jól csinálok. Velem valami hatalmas baj lehet. Tényleg? Igen! Gondolj csak bele, nem vagy hülye, hát valamitől meg kellett fosztani téged a születésedkor, nem? De mitől vagyok megfosztva? Ha azt vesszük semmitől, csak épp nem birtokolhatom. Hogy mire gondolok, lényegtelen. Hogy most mi jár a fejemben? Pont az, mint eddig, csak másképp.

 

Hogy miért zárom le itt a 'bejegyzést'?

 

 

...Ágyő.