A mennyezetről csöpög a csészémbe minden belső kiszivárgásom, fájdalom, düh, keserűség, csalódottság és erőszak keveréke. A kenyér előttem szexuális feszültség, a székem pedig naiv fadarabok kusza összessége. A levegő, ami most betelíti a tüdőm, fojtogató ítélet, ami senkiházik szájából kelt életre, de csak azért, mert ebben a penészes világi lekvárban minden szülő szúnyogként kezeli a csökött klónokat. Kézbe veszem az újságot, amiből árad a bűn szaga, csavarni lehet az egész kibaszott médiából. Te csak egyre figyelj: ne merd használni az agyad. Beolvasztott lemezkének kell lenned. Mert a padló, a föld, a beton amin járunk hullámzó hazugságok hélixe. Úgyhogy most egy nyeletre lehúzom a csészényi bajom, aztán kiderül, hogy amit visszahányok, jobb ízű lesz-e, mint ez az idézőjelbe zárt hálátlan valóság.