Utólag hozzábiggyesztve: Hosszú, ne olvasd el, a lényeg egyetlen mondat, a helyes megfejtők között hörcsögöt sorsolok ki. (Rohadt emberkereskedő.)

 

Emberkavalkád, én pedig szokásos formámat hoztam. 
Aztán most nagyon meg is vagyok zavarodva, meg a gyomrom is fáj, a fejem is nehezebbnek tűnik, bár nem hiszem, hogy nőtt volna szerény szürkeállományom mérete.
Tökölök. Igen-igen ,ez a megfelelő szó. Vagy... Hezitálok, habozok, tesze-toszáskodom. Nem, nem mondhatnám, hogy határozott lény vagyok. A mérleg billen, és képtelen vagyok eldönteni, merre. Sok hibát találok, amihez már hozzá kéne szoktatnom éppúgy másokat, mint magam. (Persze ez korántsem jelenti azt, hogy azok igazi hibák, sokkal inkább azt jelzi, hogy idióta vagyok. Igen, bizony.)
Rájöttem, hogy mennyi mindent nem tudok. Emellett persze arra is, hogy mennyi mindent tudok, de ez egy másik szám címe. Szóval jó lenne rendet tenni. Először nálam, csak nálam. De amennyire ismerem magam, a vége az lesz az egésznek, hogy integetek majd és azt írom fel egy cetlire, hogy: Kérlek nézd el nekem, gyíknak készültem. Amolyan varánuszos félének. (És csak sikerült megint becsempészni az ánusz szót.)
Rohadtul le kéne szoknom mindenről. Baromira. Például az tökéletesen jó, hogy trágár szavakat is csak ritkán használok... Úúú, mégsem. Egyébként sem tudom, ki találta ki, hogy mi trágár, mi káromkodás és mi szép. Mindenesetre nagy barom volt. Vagyis én vagyok az. Mindegy is.
Kicsit szétestem, még mindig nem értem, mit akarok, pedig jó hosszú idő telt el azóta, hogy az emberkavalkád szót begépeltem. Azt is csak azért, mert megtetszett... Meg amiért osztatlan sikert arattam a fúj-stílusommal. És most le is kell szögezni, hogy én aztán tényleg minden embert utálok. Nem, imádok. Vagy mindenki közömbös? Megint belekergettem magam ebbe az ostoba kérdezz-felelek akármibe. Bármibe.
És tényleg, maga méri a fagylaltját, és embereket figyel meg. Ami alapból nem gyanús, de... Hát hiszen mi ismerjük a dolgok mivoltját, nemde, elvtársak?!
Ó, és a legjobb hír még mindig az, hogy ha Sors úr végre kegyes lesz hozzám és csak a kisujjával pöccint meg, Alaszka nagyjából egy évre van tőlem. Tyű, szerencse, hogy Ánusz Pannóniusz sok szép verset írt, lesz mit olvasni a gyászoló kacsáknak, mert mint tudjuk; ők is csak emberek.