Magyar Melinda-féle naplemente. Nem jók a színek képen, amúgy sok a kék és egészen másként szép, de nekem így is tetszik.

Annyira furcsa az egész lényem, hogy kezdem azt gondolni, hogy valóban nem ember vagyok. Ez meg egy szépen megtekert mondat lett, remek. Szóval a biológiám is egészen máshogyan működik...
Na, mindegy.

Végülis nincs olyan témám, ami ne személyes dolgokon alapulna. Az utóbbi időben tényleg minden fejtető.
Pólók tervezésébe fogtam, még mindig a verseken ülök, és várom, hogy történjen valami. Eddig nem történt, ideje volna hát.
Megtapasztaltam, hogy milyen, mikor olyasmiért kell "bűnhődnöd", amiről kicsit sem tehetsz. De ez nem olyan büntetés, amely a legjobb baráttal kapcsolatos, szó sincs fizikai fájdalomról, inkább csalódottság. Csalódott vagyok, pedig sokszor előfordult már velem ilyesmi. Emberek jönnek, aztán mennek is. De most azért még megy a küzdés. A részéről is, részemről is. És bár ez nem olyan dolog, mint ami például egy másmilyen példánnyal lehetne, azért ez elég fontos nekem. Vagyis ő. Nem tudom, hogy azért ragaszkodom-e hozzá, mert sokat tud rólam és ismer, vagy azért, mert tényleg hiányozna, ha nem lenne... Kétségbe vagyok esve. És el sem tudom dönteni, miért. Azért, mert ez egy kérdés, hogy mi miatt is "kell", vagy mert tényleg hozzám nőtt és nem szeretném, ha ő is abba a dobozba kerülne, ami szinte bugyog..??

Sajnálom emberek, nem ma húztam fel a szemöldököket, tudom. Vissza kéne csempésznem a Jó napom van gombot.

Ágyő, csodás éjjelt, éljen a szuperhold.