Deszpel, emlékszel még, mikor azt írtad, egyszer eljön a társam és akkor nagyon fognak hiányozni az írásaim?
Kommentolvasást tartottam, és ez most nagyon feldob. (Azóta meglett a társ, de a jó írónak (ezt is hogy értem...?!)  mindig fáj valami, ha más nem, akkor az, hogy miért nem lehetek kentahölgy*.)

Hosszú ideje először ma megint Nőnek érzem magam. Elég lepukkant voltam a kórházban, se hajmosás, fürdés is anyai kéz által, szemüveg stb. De ma kinéztem az ablakon. Rügyeznek a fák, tavaszillat van, virágokat látok, a szobanövények is pompásak és megjött a kedvem. Körmöt fogok festeni. Vörösre. És megcsinálom a hajam. (Najó, azt talán mégsem, szeretem ha kócos) Kisminkelem magam, rövidszoknyába bújok és nem érdekel, ha irtó hülyén néz ki a gumiharisnyával. Felveszem a legszebb melltartóm, a legkirályabb pólóm és magassarkúban fogok tipegni. Itthon. Nincs miért ezt csinálnom. Egy ideig még nincs kinek szépnek lenni. Csak úgy. Fülbevalót is választanom kell. Vagy a köves páva lesz, vagy a szárny. És majd jól megmutatom magamnak, hogy basszus, még mindig tudok én lenni a legszexibb csaj ebben a lakásban. (rohadt komikus)
Közben meg Alaszka jut eszembe. Nagyon megbántott. Azt mondta, sosem megyek el, csak mondom. Mert innen, a kényelemből könnyebb. Először azt hittem, azért fáj, mert igaz. De nem. Az bánt, hogy nem látja. Én látom. Én látom a szőrös lábút, akit nem érdekel, hogy izzadt-e vagy sem, aki képes és szeret a természettel együttműködni. Gumicsizma, nagykabát, széles mosoly és gyönyörű tájak. És pont Ő nem akarja elfogadni, megérteni. Fél. Attól, hogy elhagyom. Én pedig attól félek, hogy sosem leszek képes elhagyni embereket. Ezek a mindenféle események rádöbbentettek, hogy baromi rég nem foglalkoztam igazán azzal, hogy ki vagyok. Nade most!
Egy csikó. Elég hülye, elég határozatlan. De betörhetetlen. (Persze ez most kicsit menőnek hangzik, nem tagadom, jó érzés úgy érezni, hogy én aztán soha nem leszek senkié, mert egy szabad idióta vagyok)
Aztán lehet, hogy csak a nikotinhiány beszél belőlem. Vagy az, hogy az ezeréves bejegyzéseim megírásakor még igaz is volt. Nem tudom.

Mindenesetre jó így. Félig komolyan.


* a kentaÚros poénom az egyetlen vagyonom, kérlek értsétek meg