Undorító, gennyes sebek kavarognak a petricsészében, néha valaki kiszívja, aztán beleköp valami más gusztustalan viszkózus szart és keverdeik, olykor vidám sziruppá ernyed, aztán a gúnyos kanál átkeveri és az orvosság inkább méreg, mi pedig így éljük az életünk, ebben a förtelmes kuszaságban és tényleg elhisszük, hogy a szirup lesz az állandó, de a legszebb az egészben, hogy néha pont mi szarunk oda, ahol eszünk, bele ebbe az egészbe, várva, hogy megoldódik. De ez csak a nyálban oldódik... Emberek, emberek... Nem hall, nem lát, nem beszél.