"Rajzold a szívem a földre
Locsold le benzinnel és gyújts gyufát
Esküszöm jó leszek
Csak mutasd meg, hogy mi van odaát

Csak kuporodok az ágyban
Embrió pózban, várom a csodát
Megfagy az agy és csöpög a tej
A víz forró, hideg a kád."

 

Gyógyszerek, lizergsav-dietilamid (hogy ne három betűt hányjak-vessek ide), heroin, kokain, fű, speed, extasy, férfiak, nők, kártya, lottó, alkohol, cigaretta, kávé, játékok, számítógép, tévé... Szóval rengeteg függőség van a világon. Kinek csak ez-az, kinek mind egyszerre, de az biztos, hogy enélkül nincs élet. Bármire rá lehet szokni, a rutinra, van aki rendszeresen jár vizsgálatokra, mert megszállottan attól fél, hogy rákja van... Hogy melyik káros és melyik kevésbé, más kérdés. Jelen pillanatban nyolcat tudhatok magaménak, abból némelyik erősebb, némelyik gyengébb. Lehetett volna kilenc is, de tudjuk, amit tudunk alapon kizárt. Az biztos, hogy nem vezetnek jóra, de erről már régen nem én döntök, szétesett emberként minden porcikám önálló élethez jutott, s ki-ki követeli a maga jussát. Feltétlenül azt gondolják, hogy amit kapnak, nekik annyi igazán jár, pedig nem... De hiába érvelnék én az ősidőkkel, vagy pusztán azzal a nem is olyan távoli múlttal, amit sajátomnak tudhatok, nem értenék, ráálltak... A máj, a tüdő, az agy és a többiek. A szívem még a helyén, pumpál szakadatlanul, nem kíván semmit és senkit. Csak hibáztat engem. Megértem, felesleges dolgoknak tettem ki őt, már oly' sokszor. A minap azt mondta, nagy csaló vagyok. Megcsalok én mindenkit, még magamat is. Nem tud rajtam elmenni, mert mindig mást lépek, sosem tudja előre, mi lesz. Én meg csak makogok neki Alaszkáról, ömlik belőlem a tudatlanul tudás, ismeri a vágyaimat, tetszenek neki, de szerinte valamit rosszul csinálok. Ebben én is biztos vagyok, szívem. Megmagyarázni ő sem tud semmit, én sem, csak együtt agyalunk időnként, hűvös avagy langyos estéken... Ma egész nap velem volt. Agy ellen prédikált egy csomót, aztán szidott, mint a bokrot a barátaim miatt, akik gondoskodnak arról, hogy a valóság torzuljon. (Kapcsolatok nélkül sem lennék annyira elveszve... Jobb most nekem így.)
Valószínűleg igaza van, egyébként. Az viszont egészen biztos, hogy ilyen téren nem változom meg egyhamar. Habár, nincs kizárva, hogy megjön az eszem. Holnap iskola, a kémiával is csak a kényszer miatt álltam hadilábon, pedig szeretem és ő is engem, ez tisztán látszik. A kapcsolatunk felhőtlen, és ha ő is úgy akarja meg én is, megyek az utált városba két év múlva, végleg elindítva ezzel egy életet, pont, mint a belső szerveim, aztán a jó ég tudja, mi lesz a vége. Talán összefutok az utcán Frenkkel, s egy kávé mellett beszélgetésbe merülünk, megtudva azt is, hogy nem AIDS-es, csak én hiszem, és talán nem riasztja el a nagy szám és az olykor harsány természetem, esetleges furcsaságaim, s végül belátja, hogy megérte nekem jönni, aztán boldogan élünk, míg meg nem halunk egy drogos szállón... Vagy egyik reggel majd úgy ébred, hogy kis cetli köszön rá, rajta azzal, hogy: Kész van, most lett elegem, mentem Oda.
Vagy esetlegesen az utált város beszippant, és csillogó Barbie-ként fogok várakozni arra, hogy nyisson a kedvenc üzletem, aztán majd beülök a Mammutba, és fecsegek a semmiről a senkiknek, amilyen én is vagyok.
Vagy... Két év alatt bármi történhet, talán nem leszek semmi.

És ebben épp ez a szép.

 

ui.: Nem gyűlöllek, egyáltalán.*kishamismosoly*
uui.: Szerdán úgyis kardiológia, talán kivetetlek, szív. Nélküled is jó lesz.